Közismert tény, hogy hazánk halálozási arányszáma a legrosszabbak közé tartozik Európában. Ebben az igen rossz mutatóban a szív- és érrendszeri betegségek magas előfordulási aránya döntő szerepet játszik. Az talán kevésbé ismert, hogy az összes fejlődési rendellenességek közül a szívfejlődési rendellenességek a leggyakoribbak, száz gyermek közül egy, szívrendellenességgel jön világra. Az igen rossz Magyarországi morbiditási és mortalitási arányok javítását célzó tevékenységek segítésére dolgoztuk ki az Egészséges Nemzedékért programunkat. A program a keringési betegségek magas mortalitási és morbiditási mutatóinak csökkentését tűzte ki célul, és ennek megfelelően előre meghatározott terv alapján, lehetőségei szerint, igyekszik olyan szűrő- és megelőző programokat támogatni, melyek a fent említett célok megvalósulását szolgálják. Alapítványunk hatalmas erőkkel azon munkálkodik, hogy segítsen! Szívvel-lélekkel küzdünk azért, hogy a korai stádiumban felismerhető diagnózisok felállításával jobb életet teremtsünk, felvilágosítsunk mindenkit, hogy fontos a betegségek korai felismerése, mert így még a súlyosabb kórlépekből való gyógyulásra is nagyobb esély van.
Honlapunkon részletesen bemutatjuk Alapítványunkat, ismertetjük céljainkat, eddig megvalósult programjainkat, közeli és távoli terveinket. Képgalériánk illusztrálja eddigi tevékenységünket. Ahhoz, hogy segíteni tudjunk, szükségünk van az Ön segítségére! Az adományozó lehetőségek a gazdasági helyzetnek megfelelően fokozatosan csökkennek, és ilyen körülmények között a karitatív munkába vetett hitünk csak úgy maradhat meg, hogy példát adnak azon kevesek, akik még mindig hisznek a civil összefogás és segítség erejében és minden nehézség ellenére segítik a rászorultakat.
Internetes felületünkön megtalálhatja eddigi támogatásaink listáját. Adományainkat a média jelenlétében adjuk át, adományozóinkat a helyi tévé és sajtó is említi. Adományozóink neve honlapunkon is megtalálható.
Reméljük, hogy meg tudjuk győzni céljaink, programjaink fontosságáról, bízunk segítőkészségükben, és előre is köszönjük, ha az SZJA 1%-át alapítványunk támogatására fordítják. Adományaikat csekken, postai utalványon illetve bank átutalással is megtehetik.
Bankszámlaszám: Budapest Bank Rt. 10100716-43659700-00000000